8 trükk amivel meghódítod a YouTube csúcsát


Please follow and like us:

Ehhez elõször kicsit vissza kell ugranunk az idõben 2005-be, amikor is a  YouTube.com megszületett. A videóportál megjelenésével emberek ezrei töltötték fel videóikat, legyen a zenélõs, trükköket bemutató vagy éppen cicákkal teli. Ebben a helyzetben természetesen törekedni kellett a YouTube-nak arra, hogy a keresõ a legjobb videókat adja ki, így meg kellett határozni, milyen mutató fogja eldönteni, hogy egy videó jó vagy nem. Végül úgy döntöttek, és a megtekintések száma lett meghatározó szám, vagyis azt követõen minél nagyobb megtekintés számmal rendelkezett egy videó, minél többször nyitották meg, annál jobb helyezést ért el az ajánlókban. Kezdetben ez jó megoldásnak látszott, azonban késõbb megjelentek a trükköket alkalmazó felhasználók.

 

1. Régi Trükk:

Sokan kijátszották a rendszert, mégpedig úgy, hogy olyan indexképet választottak a videónak, ami figyelemfelhívó volt, és a felhasználót megnyitásra ösztönözte. A videó megnyitása után azonban kiderült, hogy maga a tartalom silány és igénytelen, de ez nem számított már, hiszen a videóra rákattintottak, és így a megtekintés száma is nõtt.

 

2. Régi Trükk:

Népszerûvé váltak olyan közösségi oldalak is, ahol pontokat lehet kapni a videók megnézésért. Majd ezt a megnézést automatizálták és akár másodpercenként újabb és újabb videót tudtak megtekinteni a tagok. Így már az sem kellett, hogy a gép elõtt üljön a videót nézõ felhasználó. A szoftver elindult és automatikusan elkezdte nézni a videókat, értelmetlenül növelve a nézõszámot.

Ilyen közösségi oldal az Addmefast.com is, ahol a videó nézésért kapott pontokat likeokra és egyéb értékesnek tûnõ dolgokra lehet becserélni. De akár vásárolhatsz is likeot, videó nézettséget, követõt, bár semmi.értelme.

A lényeg viszont, hogy a videóink nézettsége növekedett mesterséges úton és ez egy ideig jó is volt, mert így könnyedén uralhattuk a YouTube találati listáját. Ez pedig olyan reklám erõt adott, ami közel megfizethetetlen.

 

Jött a változás

Hogy ezt megszüntessék, 2012 márciusában új algoritmus jött létre, amely már nem a megtekintések számát figyelte, hanem az átlagos nézettségi idõt, vagyis azt, hogy hány percet néznek meg a videóból a felhasználók, Minél többet, annál jobb helyezést kap a videó.

Ezzel meg is szüntették a vásárolt nézettségbõl és a trükkös nyitóképekbõl származott korábbi elõnyt. Továbbá bezárták azokat a kiskapukat is, amik a honlapokba ágyazott videókkal trükköztek. Egyszerûen a honlapba ágyazott videók megtekintését nem számolja a YouTube.

 

Lehet versenyezni a külföldi videókkal?

A YouTube algoritmusa alapvetõen helyi videókat helyezi elõnybe a számunkra, tehát Magyarországon magyar videókat, Kaliforniában kaliforniai videókat. Vagyis egy magyar csatorna elõször fõleg magyar keresések során jelenik meg jobban, és a népszerûség növekedésével terjedhet tovább más országokba, régiókba.

Ez jó hír a helyi vállalkozók számára, mert így nem kell erõs konkurencia harcra számítani. Nálunk még kevéssé terjedt el a videó készítés, viszont külföldön az aranykorát éli ez a módszer. A vevõk sokkal szívesebben néznek meg egy videót, mint olvasnak el egy leírást arról, hogy miért éri meg megvenni az általad kínált terméket vagy szolgáltatást. Lesznek akik errõl is kimaradnak.

Neked viszont szerencséd van, mert a DomainFlotta ügyfeleként megmutatjuk a nagy varázslók titkát. Lehull a lepel a vevõszerzés leghatékonyabb módszerérõl. Íme a YouTube meghódításának lépései.

 

Kezdjünk el hódítani

A tartalom fogyasztási szokások megváltoztak. A New York Times igazgatóját most rúgták ki, mert esik a lap olvasottsága. Nem hitték el, hogy ideje változni. A hvg címlapján bikinis lányok pózolnak és lassan áttérnek a tegezõdésre. Ugyanis erre tart a világ. A könnyen és gyorsan fogyasztható tartalom korát éljük.

Lehet most azt gondolod a videó készítés bonyolult dolog. Nem az. Elég egy mobiltelefon hozzá. Elé állsz és elmondod azt, amit leírnál, majd egy gombnyomással feltöltöd a YouTube-ra. Ilyen egyszerû az egész.

Tudom, hogy nincs idõd olvasni, de most kötelezõ! De csak annak, aki fejlõdni akar és nem akar úgy járni, mint a Mamutok vagy épp a NY Times igazgatója.

Kezdjünk bele.

 

1. Videó fájl neve

Nézd meg, hogy a hasonló témájú videók közül az elsõ 3-4 milyen címet adott a videónak. Ez jó kiindulási alap, mert ezek szerint egy ilyen névvel nem tévedhetsz sokat.

  • Fontos, hogy már a videó fájl nevében is szerepeljen a számodra fontos kifejezés. Pl.: lopjak-a-domain-nevem.avi

 

2. Videó címe, leírása, címkék

Amikor videót keresnek az emberek, akkor kulcsszavakat használnak, mint a Google keresõnél. Ezért fontos, hogy ezeket a kulcsszavakat használd a videó nevében és leírásában.

videó címe 70 karakter hosszú legyen. Fontos, hogy izgalmas legyen a cím , mert erre kattintanak az emberek, de a lehetõ leghamarabb tartalmazza a fontos kulcsszód.

Címkékbõl elég ha 10-30 darabot használsz. Itt használhatod  a fontos kulcsszavaidat, illetve azoknak a videóknak a címkéjét, amik az elsõ találatok a számodra fontos kulcsszavakra.

Videó leírásánál az elsõ 2-3 bekezdés a legfontosabb, mivel ez jelenik meg a videó rövid leírásánál. Legyen benne a honlapod linkje és a fontos kulcsszavak. Lényeges, hogy ezek értelmes mondatok legyenek, amik felkeltik az érdeklõdést.

 

3. Videó átirat, Caption és Transcript

Érdemes szöveges videókat használnod és ebben az esetben nagy elõnyt jelent számodra, ha a videón elhangzó szöveges részt feltöltöd, mint átiratot a YouTube -ra. Így a YouTube pontosan tudni fogja, hogy mirõl szól a videód és így még elõrébb kerülsz a találati listán.

Külön elõnye az átiratnak, hogy a süket felhasználók is megértik a videód üzenetét.

Ha nincs idõd átiratot készíteni a videón elhangzó szövegrõl, akkor bízd meg ezzel a Gepelek.hu oldalt, akik hallás utáni szövegírást vállalnak perc alapon. Így a kész fájlt csak fel kell töltened a videó kezelõ felületén és akár még a honlapodra is kirakhatod, mint cikket.

 

4. Videó nézettség, kedvelés, hozzászólás 

A videók ma már ugyan olyan elbírálás alá esnek, mint a honlapok. Azt vizsgálja az algoritmus, hogy milyen a visszafordulási arány. Vagyis mennyi ember zárja be a videódat a megnyitás után. Ha magas, akkor a videód nem jó és ezért hátrébb lesz sorolva. Ha sokan nézik meg és sok idõt töltenek el a videó nézésével, akkor egyre értékesebb lesz és így egyre több emberhez jut el.

A videók kommentelése és értékelése nagyon keveset számít ebben a képletben, így teljesen felesleges idõt vagy pénzt áldoznod arra, hogy ezeket az adatokat mesterségesen feljavítsd.

 

5. Ügyes trükk

Miután feltöltötted a YouTube videódat vedd ki a listázásból. Vagyis csak annak jelenjen meg, akik ismerik a hivatkozását. 

A videó linkjét pedig küld el a barátaidnak, a VIP ügyfeleknek, a hírlevél feliratkozóidnak és a Facebook követõidnek. Biztasd õket, hogy nézzék meg mielõtt nyilvánossá válik és mondják el a véleményüket.

24 óra múlva pedig tedd nyilvánossá a videót. Ezzel a módszerrel szinte azonnal a találati lista élére fogsz repülni, hiszen már valódi megtekintéseid voltak.

 

6. Linkeld a videódat

Ahogy a honlapodnak, a videódnak is szüksége van linkekre. Ezért tedd bele a blogodba a videód linkjét, kerüljön fel a honlapodra és értelmes fórum hozzászólásokba.

A videókat nem csak linkelni lehet, hanem beágyazni (embed) honlapokba. Ezért, ha írsz egy cikket, akkor mindenképpen illeszd bele a kapcsolódó videót is. Ez nem csak a videód népszerûségét fogja növelni, de a cikk is jobb helyezést kap a Google találati listán.

Ne felejtsd el a videót megosztani a Facebook és a Google+ oldaladon is. Nem csak újabb értékes linket fog jelenti a videód számára, de minden egyes like, megosztás vagy kommentelés tovább növeli a videód hatékonyságát és értékét.

 

7. Motiváld a nézõt is

Minden egyes módszer csak akkor hatásos, ha videód értékes és az emberek valóban megnézik. Ezért nagyon fontos, hogyan építed fel a mondanivalódat.

Van két nagyon hatékony szövegvázlat, amit a legjobb értékesítõ videók alapján állítottak össze. Ezt a 3 lépéses videó marketing anyagból tanulhatod meg.

A mi tapasztalatunk alapján az a videó a leghatékonyabb, aminek az elején elhangzik az ígéret, de mielõtt elmondaná a vágyott információt még elmondja mindazt amit mondani akar. A mondandóban el van rejtve egy újabb ígéret, hogy miután az elsõt kielégítette még mindig ott legyen a vágyott második.

Pl.: Ebben a videóban megtudod, hogy mi az a 3 gyümölcs amit enned kell a laposabb hasért, de elõtte had beszéljek neked arról, hogy mitõl nem fogsz fogyni….blablabla…és tudtad, hogy van 2 olyan gyakorlat, amit ha minden reggel megcsinálsz elkezd a szervezeted zsírt égetni? De elõtte akkor íme az a 3 gyümölcs:….

 Ezzel a módszerrel elérheted, hogy megnézzék a videódat. Vagyis növekszik a videóval töltött idõ és így a videód népszerûsége is.

 

8. Növeld a követõid számát

Minden videód végén mond el, hogy ha hasznosnak találták a videódat, akkor most a képernyõn található linkre kattintva iratkozzanak fel a csatornádra, így semmirõl sem maradnak le.

A YouTube videódra pedig a szerkesztés részben egyszerûen tudsz tenni egy olyan linket, amire ha kattint a látogató feliratkozik a csatornádra. Triviális dolognak tûnhet, mégis nagyon kevesen használják. Pedig minél több követõd van, annál jobb helyrõl indulnak a videóid és annál több emberhez jutsz el.

Ráadásul minden új videó feltöltésével a YouTube értesíti a felhasználóidat, akik azonnal megnézik a videót. Ezzel növelik a videó nézettségét, a videó nézéssel töltött idõt vagyis értékesebbé teszik az új videódat. Így válik értékesebbé a csatornád és kap egyre nagyobb nézettséget minden videót. A nézettség pedig óriási reklám a cégednek.

Itt egy videón láthatód a feliratkozás gomb megvalósítását

 

Összefoglalva:

Az már biztosan látszik, hogy az emberek tartalom fogyasztási szokásai megváltoztak. Alig olvasnak és egyre több videót fogyasztanak. Sokan már tv nézés közben is nyomkodják a mobiljukat, tabletüket.

Létkérdéssé vált minden vállalkozás számára a videós jelenlét. A videózás ráadásul szórakoztató és egyszerû. Fogod a mobilod és csak elmondod azt, amit leírnál egy cikkben.

A videók révén hatalmas ismertségre tehetsz szert és a YouTube sok vevõt hoz neked. Ehhez nem kell más tudni csak ismerni azt a 8 trükköt, amivel a videód sokkal nagyobb figyelmet kap.

A népszerűséget oedig kihasználhatod arra, hogy bevételre tegyél szert. A YouTube videók nagyon hatékonyan adnak el, ha egy Mobil barát honlapba vannak beágyazva. Elsőre úgy tűnhet ez nagy munka, de valójában 5 perc alatt lehet saját honlapod egy ütős YouTube videóval.

Köszönöm, hogy kitartottál és elolvastad ezt a hosszú cikket. Kívánom legyen erõd és kitartásod, hogy mind a 8 pontot megvalósítsd. Nem nehéz, de az olvasóink 80% biztos neki se áll. A maradék 20% viszont elsöprõ sikereket fog aratni a saját piacán. Nekik szólt ez a cikk és remélem Te is a sikeresek táborába fogsz tartozni. Én bízom benned és tudd, hogy a segítségünkre számíthatsz.

Ha tetszett a cikk vagy kérdésed lenne akkor itt lejjebb hozzá tudsz szólni. Minden köszönet jólesik 🙂